Motivációk, melyekből minden nap erőt merítek. Idézetek:

Erőss Zsolt idézetei:

A természetben kerül igazán helyére az ember, megérezheti, hogy mennyire porszem. A hegymászó életében bármelyik nap lehet az utolsó, ezért (is) érdemes értelmesen, jól élnie. Ugyanakkor az is fontos, hogy tudja: ettől nem szabad félelemben, rettegésben töltenie a napjait.

Minden azon múlik, hogy mennyire válunk a saját akaratunk rabjaivá. Ha képesek vagyunk ettől elszakadni, boldogabbak lehetünk.

Legnagyobb kalandjaink túlélések. Noha egyetlen porcikánk sem kívánta, a halál torkába pottyanunk, és küzdenünk kell vele a végsőkig. Olyan határokat feszegetünk, amelyekről soha nem gondoltuk, hogy a közelébe kerülhetünk, vagy netán átléphetők. A történet azonban a miénk. Elmesélhetjük egymás szavába vágva a társaságban, hogy kivel, hogyan, mi történt. Előadhatjuk olyan színesen, hogy szinte filmre kívánkozik. De mindez lényegtelen ahhoz képest, hogy hegymászás közben valójában önmagunkat építjük, életünk történetének elemei ott és akkor állnak össze mesés egésszé.

Amíg minden a terv szerint halad, szép és élvezetes hegymászásban van részünk. A kaland igazából akkor kezdődik, amikor váratlanul borul a terv. Elég egy pici, zuhanó kő útját keresztezni, az időjárás sem mindig kedvezhet nekünk, és a terep hirtelen ellenségessé válik. Küzdelmünk egy csapásra élet-halál harccá alakul, és vágyakozva tekintünk le a völgyre, ahol ki lehetne ülni a “kispadra”, fel lehetne adni. Lehet, hogy a hegymászás tanít meg arra, hogy nem adhatjuk fel?

A jó hegymászók is meghalhatnak, mert történhetnek balesetek. De azok közül is naponta halnak meg emberek, akik nem törnek a csúcsok felé.

A stabilitás a mai világban csak egy ábránd. A világ folyamatosan változik, átalakul, ebből kifolyólag a munkahelyek sem biztosak. Millió embert rúgtak már ki, millióan mondtak fel, az emberek mégis ragaszkodnak ahhoz az ábrándhoz, hogy kell egy fix munkahely.

A létfenntartáson túl kell, hogy legyenek tevékenységei az embernek. Ez lehet művészet, sport, hobbi, amiben megtaláljuk életünk magasabb rendű értelmét.

Minden magas hegy nagyon nehéz, és sok kockázattal jár a megmászása. Igazi sorrendet szépségben és nehézségben nem lehet felállítani.

Jó dolog elérni a csúcsot, az a pont az i-re. De valóban fontosabb, hogy hogyan teljesítettük az utat, amely oda vezetett.

Az ember arra van teremtve, úgy van megalkotva, hogy szereti a kihívásokat, ezzel tud teljes életet élni.

Régebben sokkal közelebb volt az emberekhez a születés, a halál, a közösség együtt élte meg az ilyesmit. Ezek a dolgok mostanra eltávolodtak tőlünk, és olyan, mintha nem is kéne, hogy az életünk része legyen. Tudnunk kell elfogadni, és közelebb engedni magunkhoz az elmúlást, még ha ez a kicsit önző, individualista társadalom úgy is viselkedik, mintha sosem kéne meghalnia. Mintha a vagyonfelhalmozás is arról szólna, hogy sose halok meg.

Sarah Ivens idézetei a természetről és az életről:

Van valami lelket simogatóan egyszerű és üdítő abban, ha a természetben lehetünk, ha kihasználjuk a szabad ég adta lehetőségeket, ha odafigyelünk Természetanya ajándékaira, és két kézzel ragadjuk meg a tavaszt, a nyarat és az ősz, a tél friss, derült napjait.

A természetben lenni annyi, mint a váltakozó évszakokra hangolódni és a minket körülvevő világból a legjobbat megkapni. A bársonyos szirmok tapintását, a sima fűszál nyikorgó hangját, a pitypangszöszök légies táncát. Jelen lenni és létezni, soha semmit nem elmulasztani.

Nem foghatjuk igába az anyatermészetet, hogy a lehető legtöbbet csikarjuk ki tőle. Egyszerűen át kell adnunk magunkat az ő tempójának, úszni az árral, lemondani az irányításról és tiszteletben tartani a kiszámíthatatlanságát.

Én vagyok az erdő, e földből származom, őseim az égbolt a fejem felett, lábam a földön áll, és hálás vagyok.

A tavasz a merészség és a kísérletezés ideje, ahogy az erdei állatokon is láthatjuk, amelyek először repülnek ki a fészkükből, vagy ugrándoznak távolabb az anyjuktól. Ebben az évszakban minden felgyorsul, és mindenki magából tudja a lehető legtöbbet kihozni.

Az élet arra való, hogy szeretettel és könnyedséggel éljük, nem iszonyattal és a múlt kegyetlen felhánytorgatásával. Na és túl rövid hozzá, hogy ne egészségesen, segítőkészen és boldogan töltsük.

Az ősz az az évszak, amikor a világ kicsit megnyugszik, és számba veszi, eleddig mit ért el. Változást hoz, de megnyugtatóan lassú átmenettel, nem kapkodó pánikban.

A tél a tündérmesék ideje. Természetanyácska csillogó ruhába öltözve köszönti az évszak mitikus teremtményeit, míg a téli álmot alvó állatok meleg ölébe és kényelmes faodvakba fészkelik magukat.

A természet végtelen nagysága megnyugtat: van, ami elillan, akár az évszakok; van, ami fölött nincs hatalmunk, ahogy a fáknak sincs hatalmuk a múló évszakok fölött. Ha ezt tudatosítjuk magunkban, megszabadulunk a pillanatnyi félelmektől és aggodalmaktól.

Az anyatermészet a legnagyobb múzsánk, leghűségesebb szövetségesünk és legédesebb szenvedélyünk.

A természet az emberi természetet is felemeli.

Hasznos szellemi gyakorlat lehet, ha elképzeljük magunkat halálos ágyunkon. Mit kívánnánk, mivel töltöttünk volna több, és mivel kevesebb időt? Azt nem fogjuk megbánni, hogy megnéztük társunkkal a naplementét, és a kezeink egymásba kulcsolódtak, miközben meleg fényű izzás ereszkedett le a horizontra. A kisgyerekeinkkel tett vasárnapi sétákat sem fogjuk sajnálni, amikor még elvarázsolta őket a lassan feltáruló világ. Azokat a kissé vadul sikerült, tengerparti nyaralásokat sem fogjuk bánni, amelyeket kamaszként töltöttünk el barátainkkal. Az után fogunk áhítozni, hogy bárcsak visszatérhetnénk azokba az időkbe – ha csak egy pillanatra is -, és újra átélhetnénk, amit akkor éreztünk. Az egyik szemünk nevet, amiért akkora örömöt éltünk át, a másik sír, amiért nem ismételhetjük meg. Azt sem fogjuk bánni halálos ágyunkon, hogy törődtünk egészségünkkel, azt viszont igen, hogy túl sokat lógtunk a telefonunkon, és túl sokat maradtunk bent túlórázni. Bánni fogjuk, hogy nem mondtuk el szeretteinknek, mennyit jelentettek nekünk. Bánni fogjuk, hogy olyasmi miatt idegeskedtünk, amin nem változtathattunk. Bánni fogjuk, hogy nem nyitottuk meg szívünket a világ előtt. Ne várjunk, míg túl késő lesz! Kezdjük el még ma azt az életet élni, amelyet megérdemlünk!

Gyerekként még tudtuk, hogy semmi sem jobb annál, mint a sárba toccsanni, a hullámok közé csobbanni vagy bőrig ázni az esőben. Ezekben a pillanatokban voltunk – és még mindig, felnőttként is lehetünk – valódi, legjobb, legboldogabb és legbátrabb önmagunk.

FELTÖLTÉS FOLYAMATBAN!