Bemutatkozás

A nevem Györök Henrietta. 1979.04.14.-én születtem Székesfehérváron.
1997-ben vizsgáztam le Székesfehérváron az Árpádban. Cipőfelsőrész-készítő a szakmám. Ebben sajnos nem tudtam elhelyezkedni a ragasztó s a vegyi anyagok miatt. Nem bírta a gyomrom. Tovább tanultam. Elmentem Seregélyesre s bár kisebb kihagyásokkal, de az érettségit is letettem. Ez 2003. júniusában volt.

Káros szenvedélyem nincs, nem iszok alkoholt, nem dohányzom, s nem élek kábítószeren sem.

Hobbim: teljesítménytúrázás(gyalog), térképek és turistakalauzok tanulmányozása.
2008 óta gyalogos teljesítménytúrázó vagyok. Sok-sok km van már a lábamban.
március 28.-án sikeres bronz fokozatú túravezetői vizsgát tettem gyalogos szakágban. Immáron a bronzjelvényes túravezetői képesítés turista csoportok vezetésére, túrateljesítések igazolására jogosít fel.

Számomra fontos emberi tulajdonság a segítőkészség, szeretet, őszinteség.
Az a számomra tökéletes emberi tulajdonság, akinél látom, hogy árad belőle a szeretet békesség, harmónia, nyugodtság.
Mivel lehet leginkább felbosszantani ? A hazugság. Ezzel lehet engem a leginkább felbosszantani. Az emberi butasággal, szemtelenséggel is, s ha még ki is használnak.

Túl hamar lettem felnőtt, nem használtam ki a tini életet. De abszolút nem bántam meg! Szeretem a természetet, a mozit, színházat, romantikus sétákat.

A túrázáshoz vezető út, 2006. tavaszán kezdődött el. Ekkor ismertem meg egy olyan embert, aki felnyitotta a szemem, hogy nem csak negatív dolgokból, eseményekből áll az élet.
Mindenkinek meg van a kis saját maga keresztje, amit lehet, hogy élete végéig cipelni kell, de ha változtat gondolkodás módján, akkor ezt a keresztet soha többé nem kell viselnie.
Sokan nem ismernek még, vagy ha úgy gondolja valaki, hogy igen akkor sem teljesen. Ennek is meg van a miértje. Mert nagyon kevés embert engedek be a kis világomba.
Sajnos nekem nem adatott meg, hogy egészségesen szülessek, hogy úgy éljek, mint egy normális, hétköznapi ember. Életem első 20 évét kórházakban töltöttem. Hamar megtanultam beilleszkedni viszont a felnőttek világába. Sosem kerestem a gyerekek társaságát, már nagyon korán, a felnőttekkel szerettem lenni. Hamar megismertem milyen a fájdalom, a folytonos csalódás valamiben, vagy valakiben.
De sosem adtam fel! Mindig olyan emberek vettek körül, akik őszintén szerettek és tiszteltek azért ami és aki vagyok. Itt nem csak a családomat tudom megemlíteni, hanem mindazon orvosokat, nővéreket, sors társaimat, akikkel együtt sikerült mindig felül kerekednem a rossz érzéseken.
2006 tavaszán sem történt ez másképp. Ahogy már említettem, egy olyan emberrel hozott össze a sors, aki igen is elhitette velem, hogy sokkal-sokkal többre vagyok képes mint amire gondolok.
Tudni kell, hogy ekkor még mindenhez negatívan álltam hozzá. Mindenben a rosszat láttam, s nem tudtam abban hinni, hogy mindez megváltozhat. Azt meg hogy gyalogoljak egy huzamba több km-t? Ekkor még én is hangosan felnevettem, ha valaki azt mondta gyalog.
Ő J.nevezzük csak nevének kezdőbetűjével, egyszerre 2 vágyamat is teljesítette.
Mivel alapból is sportosan öltözködöm, mondania sem kellett külön, hogyan készüljek. Milyen ruhában, cipőben legyek. Ekkor még nem ismertem Dunaújvárost, sőt életemben először jártam ott. Tudtomon kívül kettőnknek J. szervezett egy kisebb túrát, mely alatt bemutatta nekem Dunaújváros ó részét. Sétáltunk egy nagyot a városban. Úgy kb. 3 órát. Élveztem minden percét. Ebben a 3 órában egyszer sem jutott eszembe sopánkodni, negatív érzéseket táplálni a másik emberbe. Boldog voltam, kiegyensúlyozott, kiszellőztettem a fejem nem tudtam semmi rosszra gondolni, sőt itt kezdődött el életem azon része is, amikor már én magam láttam a jövőmet. Már megterveztem mindig a másnapomat, vagy előre akár egy hetemet.
S amikor visszaértünk J.vel a városba, megkérdezte tőlem:
“Szerinted, mennyit gyalogoltunk, tudod?”
Válaszom: “Fogalmam sincs, mert sem az időt, sem a megtett lépéseket nem számoltam.”
J.erre ezt mondta: “Közel 7 km-t. S látod? Képes voltál rá. Megtetted. Nem fáj semmid, jól érezted magad, nem gondoltál semmi rosszra. Büszke vagyok rád, hogy megtetted!”
Aztán J.vel tovább beszélgetve, felmerült, hogy annyi gyalogos túra Egyesület van Fejér megyében. Keressek fel egyet, s csatlakozzak hozzájuk. Már az a tény is, hogy valahova tartozhatok pozitív hatással lesz rám. Ekkor még nem kutakodtam semerre sem. 3 évig csak mentem, s Interneten kerestem országosan meghirdetett túrákat. Hamar felfedeztem, hogy vannak kis talpú túrák is nem kell mindjárt naggyal kezdenem. S megtettem az első lépést. Addig kutakodtam, amíg mindig elértem azt, hogy csatlakozva egy-egy csoporthoz sikeresen végig vittem, 3, 5, 7, 15 km-eket. De volt egy-két alkalom, amikor vállalkoztam 20 és 30 km-es távokra is. Szóval minden nap áldom a sorsot, hogy megismerhettem J.-t s elindított egy úton, ami boldogság útjára vezet.
2 vágyamat is teljesítette: Kihozott a mély gödörből, s megmutatta, hogyan álljak pozitívabban az élethez.
Aztán 2009-be jelentkeztem a Székesfehérvári Gyöngyvirág TE-be, s azóta is az Egyesület tagja vagyok. Már az első naptól kezdve szeretettel, sok segítséggel, megértéssel fogadtak. Mindenki vigyázott mindenkire, segítettük egymást, én mint új tag csak hallgattam élményeiket. Jókat nevettünk. Senki sem volt a múltamra kíváncsi, mindenki csak a jelenben élt, s én is velük együtt a jelenben éltem.
Hamar eltelt egy év, amikor is lehetőség nyílt 2010-be hogy megszerezhessem a gyalogos szakágban a bronz jelvényes túravezetői vizsgámat.
Immáron a bronzjelvényes túravezetői képesítés, turista csoportok vezetésére, túrateljesítések igazolására jogosít fel. De ne gondolja senki, hogy milyen jó nekem, mert van egy munkám, amiből megélek. Nem. Én ezt teljesen önszántamból, mint önkéntesként csinálom, mindenféle anyagi juttatás nélkül.

1999-be, amikor átestem egy újabb 12 órás műtéten, hatalmas fordulatot vett az életem, még pozitívabb irányba. Amikor felébredtem, két meglepetés is várt ebben a valós világban; édesanyám és egy dal. Miközben anyut néztem, felcsillant a háttérben Demjén Ferenc: Honfoglalás című dala. A nővéri szobából hallatszott ki, pont ezt adták a Sláger Rádióban. Ekkor született bennem a döntés: bármilyen stílusú is ez a dal, elneveztem Újjászületésem dalának. A műtét óta eltelt 20 év. Valahányszor meghallom ezt a dalt, míg régebben elsírtam rajta magam, ma úgy kapok belőle erőt. Hatalmas energiát sugároz át felém a dal, valahányszor meghallom.
Egy nap, bejött az Intenzív osztályra egy pap. Jelenléte nagyon jót tett nekem, mintha egy angyal lépett volna be az ajtón. Elmondtam neki minden fájdalmamat, bánatomat, szomorúságomat. Ez alatt a 12 óra alatt egy úgymond halálközeli élményen is átestem. Ezt is elmondtam ennek a papnak. A következő mondatai még ma is bennem élnek:
„Higgy abban, amit átéltél! Tégy úgy, ahogy és amire az a hang biztatott. Csak így lehetsz boldog. Lépj túl a múltadon! Ezentúl sok embernek szüksége lesz Rád. S mindazt, amit teszel, vissza is fogod kapni. Senkit se gyűlölj, mindenkit szeress és becsülj meg. Bocsáss meg annak is, aki az ellenséged, hisz ő is csak halandó ember, ahogy Te is. De Te egy kiválasztott vagy, kaptál egy lehetőséget, hogy minden eddig elkövetett hibádat jóvá tégy. Boldog leszel, de neked is akarnod kell. Harcolj a boldogságodért!”
Sokkal-sokkal erősebb vagyok ma, mint akkor voltam lelkiekben. A túrák csak pozitív hatással voltak mindig is rám. A túrázás kreatívvá tesz, fitten tart, gyógyít, boldoggá tesz.

ÉDK Emléklap 2017
ÉDK Kupa 2017

 

Sárosdért emlékérem átvétele